Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett a Hegyközben az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága. Csaknem 150-en utaztak szombaton a Pálházi Állami Erdei Vasúton. Akkora volt az érdeklődés, hogy két szerelvényt kellett indítanunk, az egyik négy, a másik pedig három kocsival közlekedett. Elsőként Kemence-pataknál Mihók István az utánkeresésről tartott előadást. Itt különösen a kisgyerekek körében arattak nagy sikert a kutyák, ugyanis vérebet, szálkás szőrű tacskót és vizslát is láthattak a résztvevők. Kőkapun a gímbikáról és a Hegyközről tudhattak meg érdekességeket, de a visszaútra is maradt meglepetés. Kemence-pataknál már egy gímbika teríték várta az utasokat, és egy új vadász avatását is végignézhették. Itt Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke tartott ismertetőt. Aki jól fülelt, az este folyamán a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatta a távolból - foglalta össze a történeteket Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.