Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

Idén a meghirdetett menetrendhez képest két héttel korábban, már április első hétvégéjén elindulnak a Zemplén szívében fekvő Pálháza kisvasútjának járatai - tájékoztatott Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasút üzemvezetője.
Az erdei vasút hagyományos szezonnyitó napja április harmadik szombatja. A "téli álmát alvó" kisvasúton ekkor kezdődik a nyári szezon, innentől egészen az októberi nemzeti ünnepig naponta közlekednek vonatai. Az idei évben azonban érdeklődés mutatkozott a korábbi kezdés iránt, ezért az üzemeltető döntése szerint hétvégi napokon már két héttel korábban elindulnak a járatok, a Kemence-patak vadregényes völgyében futó vonalon.
Április 1-től 9-ig szombatonként 10:00 és 14:00 órakor lehet majd Pálházáról Rostallóra utazni, míg visszafelé 11:20 és 15:20 órakor indulnak majd a kisvonatok. Fontos tudnivaló, hogy vasárnaponként csak a délelőtti járatpár közlekedik.

 
Az első lépcsőben a LÁEV, a Mátravasút, a királyréti és a kemencei kisvasút, továbbá a Zsuzsi Erdei Vasút újulhat meg.

Derülátóan szólt a kisvasutak jövőjéről Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Kárpát-medencei Kisvasutak idei (sorrendben XXIII.), budapesti találkozóján. Még tavaly decemberben ugyanis tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a hazai kisvasutak fejlesztésére. A kormánybiztos elmondta, hogy az eredetileg javasolt 5,5 milliárd forintos összeget emelték fel tízre; a pénzből elsősorban a miskolci LÁEV, a Mátravasút (Gyöngyös), a Királyréti Erdei Vasút, a Kemencei Múzeumvasút és a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút korszerűsítését szorgalmazzák.


A Mátravasúton is tervezhetővé válik a jövő (fotó: Hivert Gábor)

 

A tízmilliárd konkrét felhasználásának módjáról a kormánybiztosság február derekán tesz javaslatot a kormánynak, de az már most látható, nem csak az infrastruktúra, hanem a gördülőállomány fejlesztésére (új típusú személykocsik építése, mozdonyok felújítása) is jut pénz. Utólag még a Gemenci Állami Erdei Vasút kerülhet be a kedvezményezettek körébe. És ezzel még nincs vége a fellendülésnek, bár a további kisvasúti beruházásokról még csak elvi szinten van szó: kedvező államháztartási mérleg esetén ezt a tízmilliárd forintot a második lépcsőben újabb fejlesztési források követhetik.

További jó hír a kisvasutaknak, hogy kikerülnek a vonatkozásukban abszurd előírásokat is tartalmazó vasúti törvény hatálya alól, és az egyéb kötöttpályás eszközökre vonatkozó törvény lesz esetükben a mérvadó. Így megszabadulnak például a magas közlekedési hatósági költségek kifizetésének terhe alól, és a túlszabályozások kivétele a rendszerből megszünteti a gúzsba kötöttségüket – fogalmazott Révész Máriusz.

A kisvasúti találkozó egyik napirendi pontjaként szerepelt a programban „A Vál-völgyi Kisvasút első üzemévének tapasztalata” címmel egy beszámoló, amit nagy érdeklődéssel várt a fórum közössége. Ez azonban sajnos elmaradt.

Friss! Időközben kiderült, a felcsútiak az ónos eső miatt nem tudtak felkerekedni, ezért nem tarthatták meg a beszámolót.

* * *

 

( Forrás: http://www.iho.hu )

gyertya2

 

Miskolc. Az elmúlt héten vettek végső búcsút Miskolcon F. Tóth Gézától. A közéleti társaságok, a közélet szereplői, a barátok, tisztelők nevében dr. Kovács László, Miskolc város volt tanácselnöke köszönt el a ravatalnál a geológustól, a Miskolci Tervező Vállalat egykori igazgatójától, ismert miskolci lokálpatriótától.

 

Tisztelt gyászolók!

Nehéz értelmes szavakkal, mondatokkal búcsút venni meghatottság nélkül olyan ember sírjánál, akit becsültünk, szerettünk, optimizmusáért, meg-megújuló tenni akarásáért, egyszóval életszeretetéért és sokan irigyeltük kapcsolatteremtő képességéért, anekdotázó jókedvéért.

Közösségi ember voltál a szó nemes értelmében, mert sokat tettél szűkebb környezetedért, Miskolc élhetővé tételéért. Elválaszthatatlan Tőled az első miskolci műjégpálya, a vadaspark, a Mikulás-vonat. Nem voltál született miskolci, de mások példájára is azzá váltál, minta lettél: hogyan lehet szeretni és gyarapítani szűkebb környezetünket, városunkat.

A Vasasztal Társaság alapítójának köszönjük a tagság nevében azokat a meghitt baráti összejöveteleket, a kulturális és jótékonysági rendezvényeket, amelyeknek életed végéig motorja voltál.

A sors különös játéka, hogy e hó 9-én délelőtt barátaid közül utoljára még beszélhettem Neked arról, hogy készülünk a szokásos beszélgető partinkra, amelyről sohasem hiányoztál és most is várunk rád, s ezt kezem megszorításával nyugtáztad. Este jött a fájó, megmásíthatatlan hír, hogy a kórral vívott heroikus küzdelemben alulmaradtál, elmentél.

Számunkra öröm volt, hogy barátaid lehettünk és mélységesen fájó lesz nélküled. A Veled töltött órák maradandó emlékek maradnak számunkra.

Géza, nyugodj békében!

 

(Forrás: Észak Magyarország )

gyertya2Kedves Mikulásvonatos Barátaink!

Tekintettel a Mikulásvonat rendezvény szellemiségére, boldog pillanatokat teremtő, gyermeki világára, ezen az oldalon ritkán szólunk szomorú eseményekről, azonban most mégis erre kényszerülök.

Mélységes fájdalommal tudatom, hogy F. Tóth Géza a Mikulásvonat rendezvény ötletgazdája, megálmodója, létrehozója, a megszervező Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány első elnöke, méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt.

2002-ben Nyugdíjasként, egy kimagasló, tartalmas életúttal a háta mögött, a Lillafüredi Mesebirodalom megteremtésében, és megvalósításában találta meg a méltó elfoglaltságot, az új kihívást, az elérendő célokat.

Hitt benne, hogy Miskolcon, Lillafüreden, kell egy mesebeli világ, amely minden évben egészséges és fogyatékkal élő gyermekeket és felnőtteket igyekszik elvarázsolni, megtörve egy kicsit a hétköznapokat, megpróbálva megteremteni az ünnepi pillanat csodáját.

Megtiszteltetés számomra, hogy ebben a küldetésében, sokáig segítője, majd utódja lehettem.

Kedves Géza! A Mikulásvonat tovább zakatol, méltó emléket állítva, egy olyan embernek, aki akart és tudott kimagasló kulturális, társadalmi értéket teremteni.

 

Nyugodj békében!

Boda Péter

 

( Forrás: http://www.mikulasvonat.hu )

 

Temetése 2017. január 27-én, 13 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából.

Diósgyőri Mikulásvonat® a Mélyvölgyi viadukton

Fotó: Északerdő Zrt.  Jakóts Ádám  2016.12.15.