Lillafüredi  Állami  Erdei  Vasút

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány weboldala

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Vadászkürt Expressz fantázianévvel múlt szombaton is elindította szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) mahócai szárnyvonalára, Andókútra. Az évről-évre növekvő érdeklődésre való tekintettel az immár harmadik alkalommal megrendezett rendezvény keretében ezúttal két különvonatot is indítottak Miskolc-Dorottya utca állomásról. A korábbi vonat utasai Ortástető és Andókút között vezetett erdei túrán is részt vehettek, ahol a könnyed kirándulás mellett erdőgazdálkodási, természetismereti érdekességekkel is bővíthették tudásukat. A vadászati tematikus programok színhelye a hangulatos andókúti forrástó melletti tisztás, illetve a Csanyiki Erdei Iskola volt, ahol egy kapitális szarvasbika is terítékre került, ami a Miskóc-IKR Vadásztársaságnál esett. Szarvasbőgés-hallgatásra a visszaúton, az Ortástető alatti irtások mellett nyílt lehetősége a közel 220 főnyi résztvevőnek. A LÁEV közkedvelt Mahócai szárnyvonalán idén még egy alkalommal utazhatnak majd a kirándulók. A szezonzáró "Lombhullató vonatozásra" október 28-án, szombaton kerül sor.